" HOGY AZ IGAZSÁG AZ ORSZÁGBAN FELRAGYOJON..."( Hammurapi )

"hogy az igazság az országban fölragyogjon, gonosz és elvetemült kipusztuljon, hatalmas a gyengét meg ne károsíthassa, hogy Napistenként felkelvén az országot fényárba borítsam"

    NIMRÓD, AKI AZ ÉGEN AZ ORION CSILLAGKÉP

        A sumerokat tartják a legrégibb kultúrnépnek, ezért hagyatékuk alapvető! A sumer nép írása csak mássalhangzókat jelölt, a mássalhangzók többféle ókori és mai nép-és személynevet jelenthet!

SuMeR, SaMaRitan, SaMarra, SzeMuR, SarMata, SzeMeRe, SzMiRna, KaSMir.

A Folyóközben már egy kifejlett kultúrával jelennek meg, sok városbó álló városállamokat hoztak létre. Az özönvíz előtt is állt Eridu, Bad-Tibarra, Larak, Sippár és Surupak. Az özönvíz után is megteremtik a királyságot, amely Kis Királysággal kezdődik ( 25 500 év) és 23 királyt neveznek meg. Ezután következik azI. Uruk királyság 12 királlyal és 2310 esztendővel. Őket követi az I. Ur Dinasztia.

                        Hitük az Ég Királynőjéjének, Ninhursagnak a tiszteletéhez köthető. Kultusza a téli napfordulóhoz köthető, az erejét vesztett Nap újjászületését ünnepli. Ábrázolása két szarvas között álló oroszlán volt. Vallási fölfogásuk nem engedte meg a háborúzást, életüket az Isteneknek szentelték. A mai mítoszkincs megteremtői és Isteneik tartózkodási helyét a csillagokba helyezték. 

                                                          A Tigris és az Eufrátesz folyó vidékén a Góg-tól származó fehér hun törzsek éltek. Uruk az a NIMRÓD, aki az égen az ORION  csillagkép, aki apja Hunornak és Magornak.

                  A Tigris mentén alakult ki az első Kaldi nevű ország, a kaldeusok uralma alatt. Fontos az  ORION nevéből az R és N mássalhangzó értelmezése,  mint  pl. urán (Uránus), arany, Orion, amelyek az ARANYKORHOZ és az Ég megnevezéseihez kapcsolódnak, valamint az Úr-Ana, Úranya nevek.

ht_50_218.jpg

                      A KÁLDOK TÖRTÉNELME

           Árgyusi Imre: Ősmagyarok imádkoznak c. könyvét forrásmunkának tekintve, a káldeusok törénetét Berosus-nak írásai alapján ismerhetjük meg.

          Az Eritreai-tengerből félig-ember, félig-hal szirén jött ki a tengerből, Oannes. A szörnyszerű lény, aki kijött egy napra és az embereket beszédre, számolásra , szántásvetésre és építésre tanította. Este visszatért a tengerbe. Oannes a Bak csillagképhez hasonlítható, mert a Bak csillagkép teste halfarokban végződik és a Vízöntő tavában fürdik az égen. Az Élet Vizének Tengere, az égi tengert alkotó csillagkép az égbolt egyik oszlopa.

           Oannes ( akit a legfőbb Istenségek sorába emelték, Anu, Bel, Ea) aki maga jelöli ki a kaldeai népek első királyát egy Alorusz nevű pásztort, akit még majd még a vízözönig tíz király követ, a végén a kaldeai Noéval.   A mitikus királyok idején összesen hét halember jött ki a vízből az embereket tanítani.  A hét halember mind EA (EvA) Isten, aki az embereknek a tudást adta.

           Az egyik legősibb sumer település, Ar-Pach.     (kb. Kr.e  5000 )Uralkodói dinasztiája Arpadtól származott. A káldeusok ismerték a naprendszer felépítését, a világhónapokat (2160 év). Az Égbolt nyitott képeskönyv volt, amelyből olvasni tudtak, ismerték a csillagképeket, s azoknak a földre gyakorolt hatását. A királyság intézménye az "Égből szállt le" és a vízözön után másodszor is lehozták a földre.

300px-brueghel-tower-of-babel.jpg

    NIMRÓD, AKI AZ ÉGEN AZ ORION

        A sumerokat tartják a legrégibb kultúrnépnek, ezért hagyatékuk alapvető! A sumer nép írása csak mássalhangzókat jelölt, a mássalhangzók többféle ókori és mai nép-és személynevet jelenthet!

SuMeR, SaMaRitan, SaMarra, SzeMuR, SarMata, SzeMeRe, SzMiRna, KaSMir.

A Folyóközben már egy kifejlett kultúrával jelennek meg, sok városbó álló városállamokat hoztak létre. Az özönvíz előtt is állt Eridu, Bad-Tibarra, Larak, Sippár és Surupak. Az özönvíz után is megteremtik a királyságot, amely Kis Királysággal kezdődik ( 25 500 év) és 23 királyt neveznek meg. Ezután következik azI. Uruk királyság 12 királlyal és 2310 esztendővel. Őket követi az I. Ur Dinasztia.

                        Hitük az Ég Királynőjéjének, Ninhursagnak a tiszteletéhez köthető. Kultusza a téli napfordulóhoz köthető, az erejét vesztett Nap újjászületését ünnepli. Ábrázolása két szarvas között álló oroszlán volt. Vallási fölfogásuk nem engedte meg a háborúzást, életüket az Isteneknek szentelték. A mai mítoszkincs megteremtői és Isteneik tartózkodási helyét a csillagokba helyezték. 

                                                          A Tiris és az Eufrátesz folyó vidékén a Góg-tól származó fehér hun törzsek éltek. Uruk az a NIMRÓD, aki az égen az ORION  csillagkép, aki apja Hunornak és Magornak.

                  A Tigris mentén alakult ki az első Kaldi nevű ország, a kaldeusok uralma alatt. Fontos az  ORION nevéből az R és N mássalhangzó értelmezése,  mint  pl. urán (Uránus), arany, Orion, amelyek az ARANYKORHOZ és az Ég megnevezéseihez kapcsolódnak, valamint az Úr-Ana, Úranya nevek.

                      A KÁLDOK TÖRTÉNELME

           Árgyusi Imre: Ősmagyarok imádkoznak c. könyvét forrásmunkának tekintve, a káldeusok törénetét Berosus-nak írásai alapján ismerhetjük meg.

          Az Eritreai-tengerből félig-ember, félig-hal szirén jött ki a tengerből, Oannes. A szörnyszerű lény, aki kijött egy napra és az embereket beszédre, számolásra , szántásvetésre és építésre tanította. Este visszatért a tengerbe. Oannes a Bak csillagképhez hasonlítható, mert a Bak csillagkép teste halfarokban végződik és a Vízöntő tavában fürdik az égen. Az Élet Vizének Tengere, az égi tengert alkotó csillagkép az égbolt egyik oszlopa.

           Oannes ( akit a legfőbb Istenségek sorába emelték, Anu, Bel, Ea) aki maga jelöli ki a kaldeai népek első királyát egy Alorusz nevű pásztort, akit még majd még a vízözönig tíz király követ, a végén a kaldeai Noéval.   A mitikus királyok idején összesen hét halember jött ki a vízből az embereket tanítani.  A hét halember mind EA (EvA) Isten, aki az embereknek a tudást adta.

           Az egyik legősibb sumer település, Ar-Pach. Uralkodói dinasztiája Arpadtól származott. A káldeusok ismerték a naprendszer felépítését, a világhónapokat (2160 év). Az Égbolt nyitott képeskönyv volt, amelyből olvasni tudtak, ismerték a csillagképeket, s azoknak a földre gyakorolt hatását. A királyság intézménye az "Égből szállt le" és a vízözön után másodszor is lehozták a földre.

150.jpg

157.jpg

Nimród király, akit a magyarok Ménrótnak neveztek, mezopotámiai király.

A Bibliában Noé dédunokája, aki "hatalmas vadász vala az Úr előtt",

Az erő szimbólumaként is ábrázolják, gyakran nevezik meg Bábel tornya

építőjeként.

Kézai Simon, középkori krónikás szerint a magyar nép ősapja, Hunor és

Magor apja.

Az alábbi képen id. Pieter Breughel festmény a híres Bábel Tornyáról.

300px-brueghel-tower-of-babel.jpg

     NIMRÓD,

        A sumerokat tartják a legrégibb kultúrnépnek, ezért hagyatékuk alapvető! A sumer nép írása csak mássalhangzókat jelölt, a mássalhangzók többféle ókori és mai nép-és személynevet jelenthet!

SuMeR, SaMaRitan, SaMarra, SzeMuR, SarMata, SzeMeRe, SzMiRna, KaSMir.

A Folyóközben már egy kifejlett kultúrával jelennek meg, sok városbó álló városállamokat hoztak létre. Az özönvíz előtt is állt Eridu, Bad-Tibarra, Larak, Sippár és Surupak. Az özönvíz után is megteremtik a királyságot, amely Kis Királysággal kezdődik ( 25 500 év) és 23 királyt neveznek meg. Ezután következik azI. Uruk királyság 12 királlyal és 2310 esztendővel. Őket követi az I. Ur Dinasztia.

                        Hitük az Ég Királynőjéjének, Ninhursagnak a tiszteletéhez köthető. Kultusza a téli napfordulóhoz köthető, az erejét vesztett Nap újjászületését ünnepli. Ábrázolása két szarvas között álló oroszlán volt. Vallási fölfogásuk nem engedte meg a háborúzást, életüket az Isteneknek szentelték. A mai mítoszkincs megteremtői és Isteneik tartózkodási helyét a csillagokba helyezték. 

                                                          A Tigris és az Eufrátesz folyó vidékén a Góg-tól származó fehér hun törzsek éltek. Uruk az a NIMRÓD, aki az égen az ORION  csillagkép, aki apja Hunornak és Magornak.

                  A Tigris mentén alakult ki az első Kaldi nevű ország, a kaldeusok uralma alatt. Fontos az  ORION nevéből az R és N mássalhangzó értelmezése,  mint  pl. urán (Uránus), arany, Orion, amelyek az ARANYKORHOZ és az Ég megnevezéseihez kapcsolódnak, valamint az Úr-Ana, Úranya nevek.

                      A KÁLDOK TÖRTÉNELME

           Árgyusi Imre: Ősmagyarok imádkoznak c. könyvét forrásmunkának tekintve, a káldeusok törénetét Berosus-nak írásai alapján ismerhetjük meg.

          Az Eritreai-tengerből félig-ember, félig-hal szirén jött ki a tengerből, Oannes. A szörnyszerű lény, aki kijött egy napra és az embereket beszédre, számolásra , szántásvetésre és építésre tanította. Este visszatért a tengerbe. Oannes a Bak csillagképhez hasonlítható, mert a Bak csillagkép teste halfarokban végződik és a Vízöntő tavában fürdik az égen. Az Élet Vizének Tengere, az égi tengert alkotó csillagkép az égbolt egyik oszlopa.

           Oannes ( akit a legfőbb Istenségek sorába emelték, Anu, Bel, Ea) aki maga jelöli ki a kaldeai népek első királyát egy Alorusz nevű pásztort, akit még majd még a vízözönig tíz király követ, a végén a kaldeai Noéval.   A mitikus királyok idején összesen hét halember jött ki a vízből az embereket tanítani.  A hét halember mind EA (EvA) Isten, aki az embereknek a tudást adta.

           Az egyik legősibb sumer település, Ar-Pach. Uralkodói dinasztiája Arpadtól származott. A káldeusok ismerték a naprendszer felépítését, a világhónapokat (2160 év). Az Égbolt nyitott képeskönyv volt, amelyből olvasni tudtak, ismerték a csillagképeket, s azoknak a földre gyakorolt hatását. A királyság intézménye az "Égből szállt le" és a vízözön után másodszor is lehozták a földre.

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Stadler Ernőné kesztyüs mester Budapest

► Kesztyű szaküzlet. Férfi, Női, utcai, alkalmi, bőr és jersey kesztyűk készítése, javítása, tisztítása. Egyéni elképzeléseket is teljesítünk(ha lehetséges!) Hívjon bizalommal!

kesztyu.hupont.hu

2. HA MEGVÁLTOZTATOD A GONDOLATAIDAT, MEGVÁLTOZIK A VILÁGOD IS!

► MI KÜLÖNBÖZTETI MEG A SIKERES EMBERT A SIKERTELENTŐL? A GONDOLKODÁSA! A GONDOLATOK HATÁROZZÁK MEG TETTEINKET! MINDEN AZ AGYBÓL INDUL EL! SIKERED MÉRTÉKE ATTÓL FÜGG, AMI A FEJEDBEN VAN!

kincsacsucson.hupont.hu

3. Kerékpárbarát szállás : Irány Tiszacsege!

► Helló! Ez egy unalmas weboldal lesz! ;-))) Ne nézd tovább, ha eleget mozogsz, napjában több órát töltesz a szabadban és kerékpártúráid során mindig van hol aludnod!!

kerekparbaratszallas.hupont.hu

4. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

5. Természetes gyógymódok és egészség megőrzés a keleti medicinával.

► Életünkben a legfontosabb az egészségünk! A megelőzés az egészség megőrzés természetes gyógymódja!

keletimedicina.hupont.hu

6. Kincskereső Családi Napközi Leányfalun

► NYITVA: Hétfőtől-Péntekig 7:00-17:00-ig

kincskeresocsana.hupont.hu

7. Isten tenyerén!

► "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legye." Ján 3,16

keresztenyelet.hupont.hu

8. Kleopátra Szépségszalon X. kerület Ihász - Mongol u. sarka (Nap Hotel)

► Barátságos környezetben, sok szeretettel várjuk: Férfi-, női-, gyermek fodrászat, kozmetika, masszázs, műköröm, manikűr, pedikűr

kleopatraszepsegszalon.hupont.hu

9. KATZOR KENNEL

► " Ahhoz, hogy valós képünk legyen önmagunkról, szükségünk van egy kutyára"

katzorkennel.hupont.hu

10. KC-Békés Mezőgazdasági Gép és Alkatrész Kereskedelmi és Szolg. Kft.

► LEMKEN, LOCUST, MTZ, STRAUTMANN, GALLIGNANI, ZETOR, FELLA, Szárító, Bálázó, Tárcsa, Vetőgép, Rakodógép, Öntözés, Fűkasza, Rendsodró, Növénytermesztés gépei, Használtgép,agricultural,alkatrész,alkatrészek,bearings,csapágy,ékszíj, erőgép, gép, gépalkat

kcbekes.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

2. Egészségügyi tananyagok mindenkinek

► "A kialakult betegséget kezelni olyan, mintha az ember akkor kezdene kutat építeni, amikor már megszomjazott."

egeszsegugy.hupont.hu

3. Nagymamám konyhájából

► receptek a kredenc mélyéről

nagymamamkonyhajabol.hupont.hu

4. SZERELMES VAGY? SOKAT CSALÓDTAL? ITT A TE HELYED!

► Weboldalam az egész életről szól,céljainkról,a szerelemről,szakításról,esélyekről,CSAJOKNAK főként!+menüpont pasiknak xp

valakivagyok.hupont.hu

5. www.plaboydesting.hupont.hu

► Üdvözölek az oldalmon!Remélem tetszeni fog és máskor is benézel.Jó időtöltést kivánok!:D

plaboydesting.hupont.hu

6. Helle Nóra és Eric Helle - Hatékonysági specialisták

► Hatékonyság = Minimális energia és idő felhasználásával maximális eredmény elérése. www.vezetoisiker.eu

executivesuccess.hupont.hu

7. angol nyelv kezdőknek, kiejtés, hangképzés, olvasás fonetikai jelekből

► Az angol nyelv tanulás nehézségei,egy kezdő tanuló szemszögéből.A hangok olvasása fonetikai jelekből,ami segíti az angolhangok felismerését,kiejtését és a nyelvtanulást.

alapfokon-angolnyelv.hupont.hu

8. "Atlantiszi gyógyítók!"

► Életcélunk, hogy segítsünk! Segítsünk ha betegnek érzed magad vagy kimerült vagy! Vagy csak fáj a fejed! Vagy épp mit mond a kártya ? Gyere el hozzánk, érzékeld az energiát amivel rendelkezünk!

atlantisz-x.hupont.hu

9. Tüzifa,tűzifa árak,száraz akác tüzifa akció ,olcsó tüzifa eladó

► +3630/2408062 szén akció, tűzifa akció ,tüzifa tatabánya, szén eladás

tuzifaszen.hupont.hu

10. EGÉSZSÉG ÉS HÁZIPATIKA A TERMÉSZETBŐL FŰSZER - ÉS GYÓGYNÖVÉNYEK HATÁSA

► HÁZIPATIKA oldalunkon olyan TERMÉSZETES megoldásokat ajánlunk, amelyek a BETEGSÉG megelőzésére, különböző BETEGSÉGEK és TÜNETEK házi ápolására, az EGÉSZSÉG megőrzésére szolgálnak. A TERMÉSZET MINDENRE AD MEGOLDÁST!

hazipatika.hupont.hu

11. Britannian Bulldogs" Kennel

► Angol Bulldog,- Francia Bulldog,- Fedeztetés, Kőlyők eladás, Bulldogokról Hasznós imfórmációk, Kutya betegségek

angolbulldog.hupont.hu

12. Matematika minden mennyiségben

► Az oldalon különböző matematika feladatok találhatóak, különböző kategóriában. Elsősorban az általános iskolás gyerekeknek szólnak az alábbi feladatok, de a matematikát tanító tanároknak is sok segítséget nyújthatnak.

matematika.hupont.hu

13. Magánnyomozás-figyelés-üzleti hírszerzés-poloskairtás-adósságbehajtás

► Magánnyomozó Iroda Nyíregyházán ! Business Intelligence Consulting Kft. Megbízható, pontos információk költséghatékonyan. Diszkréció, törvényesség, titoktartás.

businessintelligence.hupont.hu

14. KÓTAJI DRÓTFONÓ ÉS BETONÜZEM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !!!!

kerites.hupont.hu

15. On-line design center.

► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.

anya-apa.hupont.hu

16. EGYSZERŰ ÉS GYORS RECEPTEK

► EGYSZERŰEN ÉS GYORSAN ELKÉSZÍTHETŐ ÉDESSÉGEK, ITALOK, ÉTELEK

gyorsreceptek.hupont.hu

17. ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA

► "A KUTYA AZ EGYETLEN A VILÁGON, AKI JOBBAN SZERET TÉGED SAJÁT MAGÁNÁL"

kisspitz.hupont.hu

18. Sok-sok idézet

► "Tedd, ami szívednek kedves, és az lesz majd a törvény...."

miegymas.hupont.hu

19. PÁPAI NAGYCSALÁDOSOK KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE (PÁNKE)

► Az Egyesület célja: az élet és az anyaság tiszteletére nevelés, a házasságért és a jövő generációjáért érzett felelősség erősítése, a nagycsaládosok sajátos érdekeinek képviselete és szolgálata.

panke.hupont.hu

20. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

21. Kristálygomba

► Kristálygomba limonádé készítése, tapasztalatok, tanácsok

medi.hupont.hu

22. Német online kezdőknek és haladóknak

► HERZLICH WILLKOMMEN! ÜDVÖZLÖM! HERZLICH WILLKOMMEN! ÜDVÖZLÖM! Tanuljon németül! Kezdje el vagy folytassa utazását a német nyelv világába! dr. Kopasz Filoméla, az Ön némettanára

onlinenemet.hupont.hu

23. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Kínálatunk: - Magyar sárga kettőshasznú - Tettra fehér hús hibrid - Erdélyi kopasznyakú - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington - Wyandotte - Lakenfeldi - Holland bóbitás - Gazdasági fürj - Pézsmaréce (néma kacsa)- Hamburgi pettyes

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

24. A mi oldalunk......=][=..

► Sya....Ezen az oldalon megtalálhatsz pl.Hangulatjeleke,t...és Playboy-t, IQ kérdéseket, Találós kérdéseket, Csillogó nevek,Csilogó feliratok és egy s másdolgot.Remélem tetszik és máskor is benézel. Jó szórakozást! Na sya puxXx.(KL).

jelekandviccek.hupont.hu

25. Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, ősBuda, óBuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, ősBuda azaz ó-Buda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest, Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

26. KÉPESGÉP - a gépkereskedelem lapja Használt és új haszongépek, eszközök

► Mezőgazdasági gépek, építőgépek, földmunkagépek és más haszongépek, haszongépjárművek, egyéb gépek, alkatrészek, tartozékok, eszközök. Hirdessen a HASZONGÉP BAZÁR heti magazinban, és ingyen megjelenhet honlapunkon. Árajánlat kérés: kepesgep@gmail.com

kepesgep.hupont.hu

27. Lindyke oldala

► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road

lyndy.hupont.hu

28. PRO-SPORT

► Bácsalmás, Kunbaja és környéke internetes sportmagazinja Labdarúgás, kézilabda, asztalitenisz, cselgáncs, biliárd, diáksport, BSC-PVSE 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

29. Kiváló minőségű DOLLE lépcsők házhoz szállítással!

► Hőszigetelt TERMO padláslépcsők 21.900.- Ft-tól, fa lépcsők 36.900.- Ft-tól, modul lépcsők 139.900.- Ft-tól, csigalépcsők 169.900.- Ft-tól, gyerekkapuk 8.900.- Ft-tól.

padlaslepcso.hupont.hu

30. horgolással kapcsolatos dolgok,minták és saját készítésü termékek

► sok-sok horgolás minta lesz láthato mindenféle témában,saját termékeimet is bemutatom,olcsón és jó minőségben dolgozom megrendelésre is,lesz horgolóiskola is,valamint minden kérdésre válaszolok

kezimunka.hupont.hu

31. "Bukott Angyalok" társasága

► "The friendship a gold thread, which one if do not guard tears very easily. It is possible to join it, but onto the lots of eternal one remains!"

fallenangels.hupont.hu

32. " A Nő csak akkor igazán gyönyörű , ha mások szemében láthatja, hogy az. "

► A termémek 100%-át külfödről -első kézből- rendelem ! Termékek érkezése az utalást követő 2 - 3 hét ! Postai úton vagy Személyes találkozóval megoldható az átvétel !

beautyfashion.hupont.hu

33. Műköröm díszítő tanfolyamok 2012, AKVARELL NORKÁVAL, Körömfutár.

► Paraffin melegítő gép, Repedezős körömlakk, UV lámpa 18-36W, Porelszívó, Csiszológép Proxxon, Műköröm alapanyagok kiszállítva:Mystic, Pearl, 2m Beauty Nails, Moyra), airbrush sablon, lakkzselék, akril hatású matrica.

koromfutar-nailexpress.hupont.hu

34. EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft. Vasas Szakszervezete

► Üdvözöl téged az EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft. Szakszervezete, keresgélj bátran kedvedre. Érezd jól magad!

ema-lionszakszervezete.hupont.hu

35. Adzsák:):) <3 <3 $$

► Sziasztok! Köszönjük azoknak akik benéztek az oldalunkra ami a csajos dolgokról szól. Reméljük tetszeni fog puszikaa.... :P:D

adzsa.hupont.hu

36. ♥ Glitterek minden mennyiségben ♥

► Ezen az oldalon nagyon sok féle glittert találsz, amiket el is vihetsz! Szóval gyere és nézz be! Akár a barátaidnak vagy a szerelmednek is kedveskedhetsz egy szép táblával!

glittersoldal.hupont.hu

37. >3Miley Cyrus<3

► Ne lopj!!!Még szerkesztés alatt áll!!!

miley-destiny.hupont.hu

38. Metin 2 mester

► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.

deepolis.hupont.hu

39. TETOVÁLÁS KÉPEKBEN

► Ha tetoválást szeretnél,jól gondold át,hogy hova és mit szeretnél,vagy kivel csináltatod - a minőség érdekében - mert azt egész életedben viselni fogod magadon.Íme néhány...

tetovalas.hupont.hu

40. Tüzifa,akciós tüzifa ár Brenholz száraz akác fabrikett fűrészpor eladó

► +3670/617-0555 szén akciós eladó olcsó ár kalodás tüzifa kemény fabrikett sóder homok murva

tuzifa-szen.hupont.hu

41. király vagyok ha belépsz te is az leszel!

► HELLO

kiralyoklapja.hupont.hu

42. AVON Andy

► Legyek az AVON tanácsadód? Nézz körül az oldalamon, és rendelj a katalógusból.

avonandy.hupont.hu

43. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

44. Jofogas.hu - Apróhirdetés könnyen és biztonságosan.

► Ha ingyenesen szeretnél apróhirdetést feladni az ország legnagyobb apróhirdetési adatbázisába vagy csak böngésznél jófogások között, katt a lenti linkre!

jofogas.hupont.hu

45. Savonius-Balaton VAWT + WindTurbine Katalog-2011

► Savonius-Balaton-WindRotor + SzélTurbina Katalogus-2011 képekben, adatokkal. A 100 legérdekesebb HAWT és VAWT turbinák a nagyvilágból.

savonius-balaton.hupont.hu

46.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 2
Heti: 16
Havi: 45
Össz.: 24 113

Látogatottság növelés
Oldal: NIMRÓD AKI AZ ÉGEN AZ ORION MAGYAROK ŐSATYJA
" HOGY AZ IGAZSÁG AZ ORSZÁGBAN FELRAGYOJON..."( Hammurapi ) - © 2008 - 2024 - keditarte.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »